Reggel.
Egy kicsit fáj.
Megnéztem a telefonom. Pár indokolatlan sms, hívás. Szokásos.
Köszönöm annak a hat embernek. Imádom őket.
Annak az egy csapattagnak pedig, aki majdnem sikeresen elrontotta a többi sok ember örömét...nos neki is köszönöm. Megmutatta.
Most nyugalom van, béke van, csend van. Ez jó.
A tegnapra senki sem emlékszik, ez is jó.
Most jó.
Azt hiszem kimegyek délután arra a helyre amit Inka mutatott.
Csak úgy.
De most még nem.
Még jó.
...úgy kell-e hogy, sokszor mondom, szeretlek meg más ilyenek...
2010. október 10., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése